Vera egész délután nem látta Imrét. Kiment a garázs mellé mert arra gondolt biztos a nyílpuskájával játszik. Megnézte a homokozó gödörben is, de Arcika játékai érintetlenek voltak. Benézett a garázsba is, hátha megint az ott felhalmozott eladó könyveiből épít várat, vagy csak újra olvassa (mindet), talán dedikálja őket. Imrének nyoma sem volt. Megnézte a szilvafánál is, hátha a bicskáját dobálja bele, de csak Zafírt látta (az egyik macskája) amint éppen elkaparja a dolgát. Aggódni kezdett, próbálta hívni telefonon. Blokkolva volt. Hirtelen minden rossz az eszébe jutott, talán elrabolták az idegenek, vagy a MOSSAD, esetleg lecsaptak rá a bloggerek... Már éppen hívni akarta Mr. Moto-t, mikor a sufniból zajt hallott. Benyitott és Imrust látta térdelni a padlón a koszban egy tükör előtt félmeztelen, miközben serényen kente az egyetlen üveg megmaradt tavalyi kajszi lekvárt magára és közben viháncolt, dudorászott és énekelt. Tudta, hogy ebből baj lesz és le kell ugrania Tökölre a patikába, hogy legyógyszerezhesse ismét Imrét. Általában kibír 1-2 napot kezelés nélkül, de most teljesen kifordult magából. Vera örült, hogy megtalálta és hogy nem esett baja, de nem tudta túltenni magát az utolsó üveg kajszi lekvár elpazarlásán. Mint az őrült, ki letépte láncát fakadt ki üvöltve Imrére:
-Imre, miért van lekvárral bekenve az arcod?
Imre megrezzent, hirtelen megfordult, arcát, mellkasát beborította a lekvár. Mint ha mi sem történt volna, a lehető legtermészetesebb nyugodt hangon ezt válaszolta:
-Azért mert ez az Imidzsem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése