Adolf Hitler közelgő születésnapja kiváló alkalom arra, hogy elmélkedjünk az őt övező ellentmondásos nézetekről és rávilágítsunk pár Posta Imrés visszásságra. Alapvetően két nagy csoport létezik a Hitlert megítélők között. Vannak akik egy utolsó gazembernek, tömeggyilkosnak tartják -azaz nem szimpatizálnak vele- és vannak akik nem ítélik el, sőt! Mire ez a nagy különbség, hiszen elég egyértelmű információk állnak rendelkezésre életéről? Ennyire különbözőek lennének az emberek?
Nem! Nem kívánok most azokkal foglalkozni, akik imádják annak ellenére, hogy csak a hivatalos verziót ismerik, számomra ők a fanatikusok, életellenes bagázs, akik szót sem érdemelnek. Vannak viszont akik teljesen másképpen látják őt, több, szabad szem elől rejtett, médiát elkerülő tényt ismernek róla. Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol említést kell tenni ezeknek a merőben ellentétes álláspontoknak az okairól.
Akik kedvelik, tisztelik Hitlert és munkásságát, azok nem a tömeggyilkost, a háború urát látják aki emberek millióinak haláláért felelős. Ők a gazdasági szakembert, a zsenit és az áldozatot látják benne. Aki látott már filmeket, olvasott már sorokat az 1933-as hatalomra kerülése és az 1939 közötti németországi gazdasági életről, fellendülésről, “rendcsinálásról”, az tudja, hogy miért élvezte népe teljes bizalmát és támogatását. Aki ismeri Benjamin Freedman méltán népszerű 1961-es beszédét az amerikai kongresszusban, az világosan látja az akkori Németország jogos ellenérzéseit a zsidósággal szemben. Aki hallotta a tényt, hogy Hitler nem akart háborút, aki tudja, hogy Anglia üzent legelőször hadat –azaz robbantotta ki a II. Világháborút- nem pedig a hitleri kormány az jogosan kezd el érdeklődni az igazságról, arról az igazságról amit nem akarnak, hogy megismerjünk. Aki ismeri az I. és a II. Bécsi döntés pozitív következményeit hazánkra, az joggal tartja Németországot felszabadítónak, az igazság bajnokának és ítéli el a vért, könnyeket és erőszaktól hangos éveket hozó ruszki megszállást. Aki szenvedett a kommunista rezsim uralmától, azoknak a német megszállás ideje kánaán volt, ahol az elcsatolt területek jó része is visszakerült az anyaországhoz, részben felülírva a kimondhatatlanul igazságtalan trianoni döntést. Aki valaha is olvasott revizionista munkákat a holokausztról és hiányolta a zsidók teljes kiirtására vonatkozó szándék bizonyítékait, a gázkamrák létét, esetleg a túlélők ellentmondásos beszámolóit hallgatta, eltöprenghetett néhány apróságon. A zsidóság töretlen, tényeket felülíró hat milliós áldozati mániája, más nemzetek áldozatainak elfeledése, jelentőségük csökkentése, fajuk tisztaságát övező törekvéseik mind-mind csak kérdéseket vetnek fel. Akik eme kérdéseknek utána jártak, út közben újabb és újabb információk birtokosai lettek és rádöbbentek, hogy a Hitlerről festett gonosz kép és minden rossz neki tulajdonítása bizony politikai propaganda részét képezik és a valóság minden bizonnyal teljesen más, mint ahogyan azt előadják. Ők látják Hitlert rendkívüli gazdasági szakembernek, a német nép felemelőjének és a zsidó háborús gépezet Izrael megszerzéséért folytatott könyörtelen küzdelmének az áldozatának. Mindenért Hitler vitte el a balhét majdnem. De jut belőle még sokaknak, többek között a magyarságnak is a mai napig. Kárpótlásból és kötelező bűntudat érzésből.
Talán az szorul a legkevésbé magyarázatra, hogy miért gyűlölik Hitlert sokan. Hatmillió zsidó és megannyi más ember halálát kötik össze nevével, aki a Harmadik Birodalom uraként kívánt világhatalomra törni, gyermekeket ölt és kísérletezett rajtuk orvosaival, szappant főzött belőlük és hajukat a tengeralattjárókon használta szigetelésnek. Ha ennyit tudnék róla, biztosan én is megvetném, ám én most nem kívánok egyik oldalhoz sem csatlakozni, pusztán objektív szemlélő igyekszem maradni. A gyilkos kép azonban mára legendává vált. Bárki aki nagyon gonosz, megkapja a Hitler, Kis-Hitler becenevet, a gyilkos vágyak dédelgetőit igyekeznek mind az ő szimpatizánsának beállítani utólag, minden gonosz dolog eredőjének tarják. Kialakult az emberek fejében a “Hitler” fogalom.
Nézzünk most szét kicsit Posta háza táján –nem invitálok senkit a Kinizsi utca környékére- szedjük össze az őt jellemző tulajdonságok ide vonatkozó részeit. Postát bosszú fűti! Ez lépten-nyomon kiviláglik, gyűlöli a rendszert, a zsidókat, az előző munkahelyét, a dolgozókat (birkák), a jól élőket, a gazdagokat, a külföldieket, a magyarokat, az okosakat. Leginkább persze saját magát, de ez az összefüggés még egyelőre rejtve maradt előtte, az egója fedezi magát. Minden különösebb kételkedés nélkül nyíltan állította tucatszor, hogy tömegeket vágna szét kezeivel, nyilazna le, bicskázná gyomorba, lőné halomra. Az áldozatok váltakoznak, de nem riad meg a magyar nép százezreinek halálát sem lefesteni mások és részben saját mancsa által. A hülyéknek halni kell ugyanis az új hatalom felemelkedéséhez. Újabban már nincs MFNK, nincs kormányzóság, nem emlegeti magát vezetőként mint a régi szép időkben, de fel-felbukkan a mészárlás iránti vágy, a vámpíri vérszomj írásaiban. Mi edzettek ezt csak vérgejzírnek hívjuk, mikor Imike ráiszik a pirulákra és ömlik a szájából a mocsok, erősebbnek írja le magát mint Sámson és okosabbnak mint Kontrát Károly.
Mindezek olvasása közben rájöhetünk, hogy Imrénkre tökéletesen ráillik a média által kreált hitleri kép, az utolsó vérszomjas gazember szerepe. Mielőtt azonban hitleri magasságokba emelném Postát, kölcsönözve neki ezzel akár csak egy cseppnyi hírhedtséget is, hozzá kell tennem a kevesek által nem ismert tényt: Posta Imre csak egy kis olcsó kínai utánzat lehet maximum, egy kici’ virtuális Terminátor-Hitler keresztezés aki nem fér a bőrébe, ugat, de még csak a kutya sem figyel rá. Még Hitlernek is szar!
Áldás! :)
